Madarasi Gyermek és Ifjúsági Fúvószenekar

a zenekar vezetője: Szente Alfonz Gergely
cím: 6456, Madaras Pozsonyi utca 1.
telefon:   +36 30/ 631-5399

 

A Madarasi Gyermek- és Ifjúsági Fúvószenekart Geiger István alapította 1966. szeptember 10-én. Pista bácsi keze alól nemzedékek kerültek ki. Közülük sokan választották a zenei pályát és ők folyamatosan vitték a hírt: Madarason fontos a zene, fontos a fúvószene. 1996-ban az alapító Geiger István halála után a zenekar vezetését fia, ifj. Geiger István vette át.

A Madarasi Gyermek- és Ifjúsági Fúvószenekar 2001 őszén szerveződött újjá fiatalokból Szente Alfonz Gergely vezetésével. Repertoárjukban nagy szerepet kapnak a populáris művek (filmzenék, könnyűzenei feldolgozások), de nem szakítanak a hagyományokkal. A magyar indulók mellett, a német nemzetiségi zene (indulók, polkák, keringők) hangzásvilága is felcsendül bemutatkozásik alkalmával. Állandó résztvevői a környékbeli fúvósrendezvényeknek, fesztiváloknak, falunapoknak. A 2010-ben megrendezésre került budapesti Nemzeti Vágtán is megmutatta tudását a zenekar ország-világ előtt, és még ugyanebben az évben érte el egyik legnagyobb sikerét is. Minősítő koncertjükön az Országos Fúvószenei- és Mazsorettszövetség elnökétől, Dohos Lászlótól vehették át a kiemelt arany minősítést koncert-fúvószenekar „C” kategóriában.

2012-1019 között a Felső-Bácskai Ifjú Zenebarátok Találkozóján minden alkalommal kiemelt arany oklevelet szerzett a zenekar. 2014 őszén Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat kitüntető díjat adományozott a zenekarnak, a megye kulturális életében végzett munkájáért.

2015 novemberében a Bács-Kiskun Megyei Príma Díj győztesei lettek Ifjú Tehetség kategóriában, valamint elnyerték a legtöbb szavazattal járó Közönség Díjat is.

2016 augusztusában ünnepelte a zenekar az 50 éves jubileumát. Madaras község Önkormányzata a Madaras Községért díjat adományozta, az évtizedeken át történő hagyományápolásért, kiemelkedő kulturális tevékenységért az együttesnek.